masinák
Hirdetés 2
Controller Infok...

Hirdetés

 

Mindenki a játékipar fellendülését várja
( Kategória: Riport Írta D@reeo - 2013 november 15 péntek - 19:10:24 )


Satoru Iwata szerint a nemsokára megjelenő Xbox One és a Playstation 4 megjelenéséből nem csak a Microsoft és a Sony profitálhat, mivel a piacra érkező új konzolok általánosan is megnövelik majd a játékok iránti érdeklődést. "Úgy gondolom, más konzolok megjelenése számunkra is csak jót jelenthet, mivel ez az egész video játék ipart fellendíti. Sokak szerint az intenzívebb versenyhelyzet a Nintendo számára a tengerentúlon nehézségeket fog okozni, attól függetlenül, hogy saját hazájában hogyan teljesít. Én nem gondolom ezt feltétlenül így. Az idei évben a Nintendo egyediségével próbált meg kitűnni, különleges maradni a többi konzolgyártó mellett."

Habár a Playstation 4 és a Wii U konkurens konzolok a piacon, a Sony is nyíltan kimondta, szeretné, ha a Nintendo jól teljesítene az új generációs konzolok versenyében. Shuhei Yoshida - a Playstation 4 elnöke - egy IGN-nek adott interjúban azt nyilatkozta, minél többen játszanak, annál többet proiftál ebből az egész játékipar. "Szükségünk van arra, hogy a Nintendo sikeres legyen és minél több embert ragadjon magával a konzolok világa, legyen szó bármilyen billentyűs-, mozgásérzékelős kontrollerről, vagy Gametabról. Úgy gondoljuk ezek mind nagyszerű dolgok." jegyezte meg Yoshida, amikor a riporter az okostelefonok és tabletek a játékiparra gyakorolt hatásáról kérdezte.

A Wii U eddig 3,91 millió eladott példánnyal köztudottan a Nintendo elvárásain alul teljesített. Yoshida szerint ez az eredemény annak tudható, hogy a cég nagy erőfeszítéseket tett abban az irányban, hogy a hardcore játékosoknak is megfeleljen. Véleménye szerint a Nintendonak továbbra is a családok által kedvelt játékokat kéne favorizálni.

"Szerintem a siker, vagy a bukás azon múlik, hogyan és milyen célokat tűzünk ki magunknak. Nem tudom mi volt a Nintendo célja a Wii U piacra kerülésekor. Mivel ők rendkívül jók abban, hogy főként gyerekek számára élvezhető játékokat készítsenek és olyan embereket is bevonjanak a játékok világába, akik azelőtt soha nem játszottak, számomra a mostani üzenet furcsa és zavaró volt. Úgy gondoltam, a Wii U-val folytatni szerették volna a Wii-vel elért sikereket. Ezért sem értettem azt a kijelentésüket, miszerint a hardcore játékosokra akarnak nagyobb hangsúlyt fektetni. Azóta úgy tűnik, újra a korábbi játékos rétegre koncentrálnak és részben változtattak az irányvonalon is." folytatta Yoshida.

Csakugyan. A Nintendo az év végének közeledtével főként a "család barát" címekre koncentrál majd, melyek a Wii U-ra érkeznek, míg az Xbox One és a PS4 továbbra is a hardcore játékosokat célozza majd meg.

"Az év vége felé olyan szoftvereket adunk ki, amelyek a családok szórakoztatását helyezik előtérbe. Több más cég dobja piacra új konzolját, véleményem szerint ezek a hardcore játékosokra helyezik a hangsúlyt, őket szeretnék maguknak megszerezni. Ugyan emiatt a verseny kiéleződik majd és egyes médiában megjelenő cikkek is foglalkoznak majd a témával, a "konzolok harca" címmel, nem tudhatjuk, hogy egyezik-e majd a célközönség." mondta Iwata. A Nintendo számos saját készítésű címmel készül a 2014-es évre. A listán megtalálható többek között a Super Mario 3D, a Mario Kart 8, illetve a New Super Smash Bros. Mint az tudvalevő, javában készül a The Legend of Zelda következő generációs folytatása is. A Sony új generációs konzolja a mai nap folyamán kerül piacra Amerikában.

[Beküldte Shepard]

Hozzászólás: 5 Nyomtatóbarát változat FACEBOOK TWITTER
Hozzászólás
Mindenki a játékipar fellendülését várjaresolve3 | nov 15 : 23:08
[ Nintendo munkatárs ]

Hozzászólás: 88

Regisztrált: okt 02 : 09:06
Válasz erre
A jó hozzáállás meg van Iwata-nak, de van egy kis bökkenő.

"Az idei évben a Nintendo egyediségével próbált meg kitűnni, különleges maradni a többi konzolgyártó mellett." Nos ez nem csak az idei évben volt így hanem a Wii idejében is ez történt, csak akkor még óriási nagy sikert aratott (nálam szintén).

"Ezért sem értettem azt a kijelentésüket, miszerint a hardcore játékosokra akarnak nagyobb hangsúlyt fektetni. Azóta úgy tűnik, újra a korábbi játékos rétegre koncentrálnak és részben változtattak az irányvonalon is." Yoshida úgy látja a dolgokat, mint én és szerintem sokan mások.

De ez az idézet tetszett a legjobban: "Az év vége felé olyan szoftvereket adunk ki, amelyek a családok szórakoztatását helyezik előtérbe." Kérdezem én, eddig nem ezt csinálták?

Az eddig kijött komoly játékokat a 2 kezemen meg tudnám számolni és ennyi komoly játék bizony Wii-re is volt, pl.: The Conduit 1-2, Madworld, COD, stb.
Annyira kíváncsi vagyok arra, hogy milyen lesz a Nintendo új konzolja, de már előre félek, hogy a legnagyobb cím az új konzolra a Super Mario 4DX, Very New Super Smash Bros. lesz...

Ha látok valahol egy WiiU-t csak az jut eszembe, hogy de jó lenne az új Mariokart-al játszani, de 1 játékért meg nem érdemes egy konzolt venni.

Mindenki a játékipar fellendülését várjaNorbi(HUN) | nov 16 : 02:13


Hozzászólás: 1469


Válasz erre
Gondolj még az új Zelda-ára és a Metroid-ra is...
Mondjuk egy új Prime rész? Hmmm?
Tyú de tuti lenne.
Aki felvesz valamelyik platformon barátnak,az írjon privátüzenetet itt az oldalon!!!


Nintendo Switch ID-m: 5496-7946-5968
Nintendo 3DS ID-m: 3025-2184-8454
Xbox-os ID-m: NorbiHUN Gaming
PS-es ID-m: NorbiHUN_Gaming


YouTube csatornám: NorbiHUN Gaming

Mindenki a játékipar fellendülését várjaShepard | nov 16 : 07:20


Hozzászólás: 177


Válasz erre
Tény és való, hogy kevés a komolyabb cím és azokat is főként csak a Ubisoft készíti a kis gépre. Ráadásul a reklámkampányuk sem a legjobb. Például a Deus Ex kibővített kiadása elsőként csak a Wii U-ra jelent meg és több helyen jobb értékeléseket kapott, mint az elődök.

Szerintem a Nintendo nem készült eléggé a saját rajtjára, ezért jönnek később a first party címek és ezért volt olyan döcögős a start...
Connection Ambassador program letudva.
Segítetteim: Penisz, T_ibi, Angelus, Dimand Jozsef, Sitijani, Olahtomi86, Acelos, Don Carlo, Maria, Rooland, Bachrezso, HeAdsho, Fricix, Orzokiller, Simoka, TomDog, Tomiwii, Samberg, Erős Kristóf, "5959". Köszönöm nekik!


Mindenki a játékipar fellendülését várjaNorbi(HUN) | nov 16 : 15:28


Hozzászólás: 1469


Válasz erre
Jogos!Ez szerintem is így van.
Aki felvesz valamelyik platformon barátnak,az írjon privátüzenetet itt az oldalon!!!


Nintendo Switch ID-m: 5496-7946-5968
Nintendo 3DS ID-m: 3025-2184-8454
Xbox-os ID-m: NorbiHUN Gaming
PS-es ID-m: NorbiHUN_Gaming


YouTube csatornám: NorbiHUN Gaming

Mindenki a játékipar fellendülését várjaresolve3 | nov 16 : 17:41
[ Nintendo munkatárs ]

Hozzászólás: 88

Regisztrált: okt 02 : 09:06
Válasz erre
Valóban jogos, de meddig fogja ezt még a Nintendo hajtogatni? 2 év múlva már nem lehet arra fogni, hogy döcögős volt a start.


Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz

 

Oldal létrehozási idõ: 0.2863 másodperc, 0.0917 lekérdezési idõ. Adatbázis lekérdezés: 62. Memória használat: 1,139kb