Regisztrált: 2009 nov 08 v , 03:55 Lakóhely: Szombathely Üzenetek: 8073
Rövid bemutató.....(GamesCom)
A jelenlegi generáció utolsó harmadába lépve lassan minden komótosan készülő cím kikerült abból a bizonyos fejlesztői pokolból, kivételek azonban mindig vannak: itt van például az Aliens: Colonial Marines, amely hosszú évek után hamarosan végre elnyeri végleges formáját. Ismerkedtünk és interjúztunk a Gamescomon. A játék Gamescomos prezentációja a kampány egyik korai szakaszába engedett betekintést: a tengerészgyalogosok épp az LV-426 felszínén megejtett cseppet sem sikeres landolást követően próbálják összekaparni magukat. "Hány ujjamat mutatom?" A kérdésre a tipikusan csendes protagonistát játszó főhősünk a "kapd be" egyezményes kézjelével válaszol -a megmosolyogtató pillanat az első, és egyben az utolsó poén volt az ismerkedés folyamán, katonáink ugyanis a későbbiekben már túlságosan is húzós szituációkba keveredtek ahhoz, hogy efféle viccelődéssel húzzák az időt.
Ez persze -szerencsére -nem non-stop akciót jelent: a Colonial Marines a fejlesztők elmondása szerint is alaposat merített a túlélő-horrorok aktuális zászlóshajójából, a meglehetősen hasonló környezetben játszódó Dead Space-ből. A sötét, beugrókkal és szellőzőkkel tarkított folyosók nyomasztó hangulata legalább annyira jól szolgáltatta az izgalmakat, mint a xenomorfokkal történő összecsapások: az ismerkedés első perceiben csupán a különféle baljós neszek fokozták a hangulatot, méghozzá nem is rosszul. A fejlesztők elmondása szerint számos ilyen szekvencia lesz a játékban. Nem sokkal később azért a fegyverek is előkerültek: hőseink egy zárt szobában találták magukat, ahol annak rendje és módja szerint szembe kellett nézniük a szellőzőkből támadó idegenekkel. A feszült hangulat itt is megmaradt: nem csak azért, mert a villámgyors alienek bárhonnan képesek voltak támadni, hanem azért is, mert a filmből jól ismert mozgásérzékelős kütyü nem a fegyverre került, hanem külön eszközként, külön gombra állítva funkcionált, így hősünk néha védtelen maradt egy-egy másodpercre.
Az intenzív, áldozatokkal járó tűzharcot egy QTE jelenet, majd egy, a bolygó felszínén zajló menekülős szekvencia követte, amely után belepillanthattunk a kooperatív játékmódba is. A tengerészgyalogosoknak ismét meg kellett küzdeniük a szűk járatokon özönlő hordával, és bár a felállítható automata gépágyuk első pillantásra komoly segítséget nyújtottak, a ravasz xenók a szellőzőkön keresztül képesek voltak a katonák mögé kerülni. Nem sokkal később egy nyitottabb teremben folytatódott a harc, ahol egyik társunk az Aliensben látott mecha lángszórójával úgy tűnt, alaposan rendet tud tenni az idegenek között -egészen addig, amíg meg nem jelent egy királynő, és véget nem vetett a demónak. Méghozzá nem is gyengén: hősünk látszólagos halálával.
A gameplay ismerkedést követően a Gearbox egy exkluzív Gamescomos videóösszeállítást is bemutatott a kampányból, amely izgalmas és változatos jeleneteket tartalmazott, facehuggerekkel és queenekkel. A kérdés az, hogy ez mennyire volt képes reprezentálni a játék egészét, az eddig látottak alapján ugyanis a Colonial Marines-nek nagy adag ötletes szituációra lesz szüksége ahhoz, hogy képes legyen elérni a kiemelkedő tartományt. A fényeket és az idegenek animációit leszámítva az átlagosnál valamivel jobb külső, a különösebb újításokat nem tartalmazó játékmenet ugyanis egyelőre csak az optimista bizakodásra elég. Az Aliens: Colonial Marines egyetlen porcikájában sem forradalmi vagy újító: első blikkre egy teljesen korrekt belső nézetű lövölde, amely egy népszerű, ám mostanság kevéssé kihasznált világra épít. Sikere jó eséllyel abban rejlik majd, hogy mennyire lesz képes erős és félelmetes atmoszférát teremteni, illetve hogy mekkora kreativiással és mekkora alapossággal lesz képes belenyúlni az Aliens univerzumba.
Itt csekkolhatjátok....(wc papír jó ha kéznél van...)
Bakker! Ez nagyon ott van!!! A hangulat remek. Jók a fegyverek és a Sega-nak télleg volt fantáziája. Nagyon klasszak a robotok és aza TF2-ős sentry gun-ok is. Ezt biztos nem tolhatnám a nappaliban mert anyám szívrohamot kapna. Amúgy ez a játék kell!!!!!!!!!!!!!!!!! Szerintetek Nintendo csinál ilyen játékokat valaha?
Áhh ALIEN!! Már a filmeket is szeretem, de a játék... az Alien vs Predator legújabb része PS3-on nagyon ütősnek nézett ki és ez is van BŐVEN olyan ütős. Ha majd valamikor lesz WiiU-m az biztos, hogy ezt a játék az elsők között lesz amit meg fogok venni.
Regisztrált: 2009 nov 08 v , 03:55 Lakóhely: Szombathely Üzenetek: 8073
Hát skacok kajak együtt érzek veletek,detto. Toastman998 szerintem a Nintendo tuti nem fog horror játékot csinálni,mivel eddig sem csinált,de a CAPCOM és a többiek simán.
Jah de a Resi már kezd abba az irányba menni hogy, NEM IJESZTŐŐŐŐŐŐŐ. Norbi:Nem pont horror játékokra gondoltam hanem olyan véres jellegű lövöldözősökre.
Nekem 7 évesen a Super Mario 64-ben a kisértetházas pálya elég jesztő volt. Emlékezzetek csak a pianó mögé elrejtett piros érmére. És ez csak egy doog volt amit ijesztőnek tartottam de van ám más is.
Persze a "klasszikusok", Silent Hill 1, Fatal Frame (Project: Butterfly) Resi Evil 2, Condemned 1 is nagyon ott voltak az ijesztgetés illetve parázás terén. Emléxem, SH1 -nél még muternál laktam. Tők egyedül, faluszéli benganagy házban (utca túloldalán sűrű erdő) voltam. Mellesleg bitang nagy vihar tombolt éjjel. Én meg a sötét szobában, fejhallgatóval toltam. Kb. 20-30 percig bírtam. Aztán inkább betettem egy "oktató filmet"...
Öööö...ezt hogyan érted? Wii, mint tuningolt Velorex? Nyugodj meg, a Wii tulajok kedvéért nem hiszem, hogy bármelyik WiiU cuccból csinálnak "butított" portot. Felfelé port még oksa egy alapból Wii gaméból WiiU -s HD -sített verza. De visszafelé port? Ne is reméld. A szoftver gyártójának sem érné meg, a hardver gyártója pedig nem is engedné. A legutolsó visszafelé port a Nintendo -tól a Twilight Princess volt, ami Wii verzát követően lett GameCube -ra is portolva.
Akkor már csak annyit remélek, hogy a WiiU kijövetele után nem fog csak úgy elfelejtődni a Wii, bár nyilván a játékgyártó cégek lehet, hogy lemondanak róla...
Azért ez elég gáz nem? Eljátszák azt mint DS-nél. A 3DS kijövetele elötti konzol eladást néztem meg még annó és még akkor is elkelt jó néhány DSi és XL. Persze sok jó game van DS-re amit ki lehet próbálni, de ha már a 3DS a régi DS gameket is lejátsza akkor semmi értelme megvenni úgymond a butábbik konzolt.
Na mindegy a lényeg, hogy akik a 3DS kijövetele elött vettek egy DSi-t vagy XL-t őket le is tojták, mert már semmilyen DS játékot nem hoznak ki pont azért mert a játék gyártó cégek csak az új, jobb és jövedelmezőbb konzolba fektetik az energiájukat. Ezek után sajnos az emberekbe felmerülhet, hogy ez lesz akkor a Wii-vel is a WiiU kijövetele után?
Regisztrált: 2011 jan 22 szo , 08:49 Üzenetek: 1218
Nekem kiskoromban a Super Mario World Ghost zenéje volt a kedvencem, lehet hogy az még kicsiknek sem ilyesztő, de én biztos hogy nem féltem tőle! A Luigi's Mansion kommentem természetesen vicc volt. De ha jobban belegondolunk, egy 4-5 éves gyerek kezébe adjuk, néééééézd ott megy a Luigi menj be oda. Várjál csak tekerjük fel ezt itt! (3D)! BPUFFMM előugrik hirtelen a semmiből egy szellem. Legalább annyira ijesztő lehet neki az, mint mindenki másnak az ijesztgetős videók!
A Wii Hungary ! oldal a felhelyezett tartalomért semmilyen felelősséget NEM vállal ! Minden JOG fenntartva 2007-2011.Jogi Nyilatkozat ! Az oldal üzemeltetője: K&A Games