Hír: Ismét sajátos híradás az E3 expo helyett
(Kategória: E3 2013)
Küldte: D@reeo
2014 április 29 kedd - 23:22:22

A Nintendo, sorozatban a második évben jár külön utat a másik két konzol óriáshoz képest és tart külön digitális bemutatót az E3-as expo fellépés helyett. A mai bejelentése alapján ez egy "újfajta video program" lesz, amire a Sony és Microsoft előadását követően egy nappal kerül sor (június 10., reggel kilenc órától, Los Angeles-ben).


Megtekintés nagy méretben



A digitális adás során természetesen itt is a játékoké lesz a főszerep, méghozzá a 2014. év és a jövőben érkező címekről lesz bővebben szó. Reggie Fils Aime a következőkkel érvelt: "A tavalyi évben megmutattuk, egyáltalán nem rettenünk el attól, hogy már bevált és működő stratégiákat újítsunk meg és a járt utat járatlanra cseréljük, ha ezzel a legjobb élményt nyújthatjuk rajongóinknak, követőinknek és partnereinknek egyaránt." Ennek megfelelően egy kis reklámfilmet készítettek a Mario64 nevű társulattal.



Ezzel viszont nem ér véget az E3-on várható események sora:
  • Super Smash Bros. Invitational címmel a Nintendo 16 gyakorlott játékost hív meg a Los angeles-ben található Nokia Színházba, egy élő demonstrációra
  • egy külön kis standdal azért mégis csak megtalálható lesz pár demó játék, Nintendo Treehouse névvel
  • a Best Buy-on keresztül előzetesen elérhető lesz a Super Mario Smash Bros. (sajnos ár és időpont még nincs)

[Beküldte Shepard]


Ezen hír származási helye: Wii Hungary!
( http://wiihungary.hu/news.php?extend.1105 )


Oldal létrehozási idõ: 0.0488 másodperc, 0.0054 lekérdezési idõ. Adatbázis lekérdezés: 25. Memória használat: 3,893kb