Hír: Rayman Legends Definitive Edition ingyenes próba a Nintendo Switch-re
(Kategória: Nintendo Switch)
Küldte: D@reeo
2017 augusztus 15 kedd - 19:08:33

A korábban szinte az összes platformra megjelent Rayman Legends-nek szeptemberben egy újabb, kiegészített kiadása jelenik meg a Nintendo hibrid konzoljára. A napokban ennek tiszteletére az eShop-on egy ingyenesen kipróbálható ingyenes próbaverzió ütötte fel a fejét. A letöltők kipróbálhatják a kalandokat egy és több személyes módban is, de akár kergethetik a labdát is a Kung Foot módban.


A teljes játékról lehet még tudni, hogy pár dolgot kifejezetten a Switch-hez igazítanak: így lehet majd kontrollerrel, vagy érintő képernyővel irányítani a karaktereket, a megszokott négy karakteres többjátékos mód mellett pedig a Legends a helyi többjátékos módot is támogatja majd, akár több Switch között is.

"A Rayman Legends olyan, mint egy társasjáték." nyilatkozta Michel Ansel még februárban. "Ez azt jelenti, hogy a haverokkal egy helységben játszhatunk és ezt a konzolt erre találták ki. Erre a koncepcióra vártunk már elég régen: egy HD felbontásra képes, erős, hordozható konzolra." - így indokolta Ansel a port életképességét.


[Beküldte Shepard]



Ezen hír származási helye: Wii Hungary!
( http://wiihungary.hu/news.php?extend.1368 )


Oldal létrehozási idõ: 0.1007 másodperc, 0.0450 lekérdezési idõ. Adatbázis lekérdezés: 25. Memória használat: 967,120b