masinák
Hirdetés 2
Controller Infok...

Hirdetés

 

Várható eladások a Nintendonál
( Kategória: Eladási statisztikák Írta D@reeo - 2014 január 28 kedd - 13:48:49 )
Egy nemrég nyilvánosságra hozott pénzügyi előrejelzésben a Nintendo bejelentette, csupán 2.8 millió Wii U eladására számítanak 2014. márciusáig bezárólag. A tavalyi, 2013-as várakozásokhoz mérten ez igen nagy esés a cég számára, hiszen összesen 9 milliós eladásra számítottak. Az év végi verseny nem hozott tartós eredményt a konkurens konzolok megjelenésével. A megjelenés óta eddig összesen 3.91 millió Wii U kelt el.

Mindent összevetve az előrejelzések szerint harmadannyi eladásra lehet csupán számítani, mint korábban. A konzol iránti gyenge érdeklődés természetesen kihatással volt a szoftver értékesítésére is, hiszen nem sikerült kellő mennyiségű játékost a gép vételére sarkallni.

Míg a 3DS sem hozta az elvárt eredményeket, itt nem volt akkora a különbség a várt és teljesített cél között. 18 milliós darabszám helyett, jelenleg 13.5 millióról szólnak a bejelentett előrejelzések. Érdekesség, hogy a Wii továbbra is szép sikereket ért el. Habár - mint tudjuk - a gyártását már felfüggesztették, a korábban jelzett 2 milliós elvárt darabszámot felemelték 2.6 millióra.

Vajon a kezdeti nehézségek ellenére sikerül a Wii U-nak talpra állnia a 2014. évben?

[Beküldte Shepard]

Hozzászólás: 11 Nyomtatóbarát változat FACEBOOK TWITTER
Hozzászólás
Várható eladások a NintendonálNorbi(HUN) | jan 28 : 13:50


Hozzászólás: 1469


Válasz erre
Bízom benne,hogy igen...
Aki felvesz valamelyik platformon barátnak,az írjon privátüzenetet itt az oldalon!!!


Nintendo Switch ID-m: 5496-7946-5968
Nintendo 3DS ID-m: 3025-2184-8454
Xbox-os ID-m: NorbiHUN Gaming
PS-es ID-m: NorbiHUN_Gaming


YouTube csatornám: NorbiHUN Gaming

Várható eladások a NintendonálD@reeo | jan 28 : 15:46


Hozzászólás: 245


Válasz erre
A Wii sikerét nem fogja produkálni, ezt már a bejelentés -illetve inkább a kiadás- napján lehetett látni. A kérdés az, hogy mivel fognak próbálkozni, hogy beindítsák az eladásokat: új szoftverek, alacsonyabb árcédula, új szolgáltatások bevezetése FW update-tel, újragondolt hw felépítés és a wii U rev 2 kiadása?
Sok lehetősség van, a kérdés, hogy milyen irányban próbálkoznak majd.
Eladó KONZOL cuccok, plüss figurák!

KATT IDE!


Várható eladások a Nintendonálhumi1 | jan 28 : 16:26
[ Nintendo munkatárs ]

Hozzászólás: 62

Regisztrált: dec 08 : 17:25
Válasz erre
Játék kell rá! Ennyi! Nincs játék rá akkor minek vegyem meg?
És most nem nintendo címekre gondolok mert a fanatikusok úgy is megveszik! Olyan amit kajál a tömeg. Ha fps akkor fps, ha autóverseny akkor az! Mindegy csak egye a tömeg!
Ja meg egy kis hype se ártana már, mert lassan azt hiszem ezek rossz bolygón élnek!
Miskolc Media M. wii konzol kiállítva kipróbálásra wii sports resort. A wii u meg dobozban 3 sorral lentebb a földön!

HÁT NORMÁLIS MAAAARGIT?!
A korrupció az, amiből kihagynak!

Várható eladások a NintendonálNorbi(HUN) | jan 29 : 14:50


Hozzászólás: 1469


Válasz erre
Ez így van...
Aki felvesz valamelyik platformon barátnak,az írjon privátüzenetet itt az oldalon!!!


Nintendo Switch ID-m: 5496-7946-5968
Nintendo 3DS ID-m: 3025-2184-8454
Xbox-os ID-m: NorbiHUN Gaming
PS-es ID-m: NorbiHUN_Gaming


YouTube csatornám: NorbiHUN Gaming

Várható eladások a NintendonálBelsoValtozas | jan 29 : 18:24
[ Laza játékos ]

Hozzászólás: 17

Regisztrált: okt 18 : 19:57
Válasz erre
Az a baj a Wii U-val, hogy játékfelhozatala miatt egy átlagos játékos számára csak 2. konzolnak jó és sokaknak nincs pénzük 2. konzolra vagy nem is akarnak, mert elvannak egy darabbal. Ami érthető is, hiszen ott a Nintendo-exkluzív címeken kívül mindent megkapnak, U-n viszont Nintendo-exkluzívon kívül semmi nincs.
Játék kell ide és nem elég a Kart 8, a Smash, az X, a Bayonetta 2 és a Kong. Több WatchDogs-hoz és Project Cars-hoz hasonló, igényes tömegtermék kell. Az indie-vonal erőteljes támogatása sokat dobhatna a konzol megítélésén, a kis fejlesztők szerintem óriási dolgokat ki tudnának hozni a kontrollerből.

Végül, ha a Nintendo fel akar zárkózni, akkor az új Zeldának szerintem idén muszáj megjelennie, de ez körülbelül esélytelen. Amit viszont a legjobban várnék, az a "varázs", valami új cím, vagy egy régi teljes újragondolása. Nem egy tökéletesre csiszolt játékra, egy tökéletes ötletre várok.

Várható eladások a NintendonálShepard | jan 29 : 21:03


Hozzászólás: 177


Válasz erre
Bizony, sok-sok multiplatform játék kellene, de jelenleg megint ott tart a Nintendo, hogy szinte csak az Ubisoft tart ki mellette a nagyobb fejlesztők közül. Az indie beindíthatja a keresletet, de szerintem csak ideig-óráig. A sok készülő, exkluzív, nintendo játékot és az eShop leárazásokat / akciókat kéne szerintem erőltetniük (mint karácsony környékén).
Connection Ambassador program letudva.
Segítetteim: Penisz, T_ibi, Angelus, Dimand Jozsef, Sitijani, Olahtomi86, Acelos, Don Carlo, Maria, Rooland, Bachrezso, HeAdsho, Fricix, Orzokiller, Simoka, TomDog, Tomiwii, Samberg, Erős Kristóf, "5959". Köszönöm nekik!


Várható eladások a NintendonálhunMyrte | jan 30 : 10:17


Hozzászólás: 342


Válasz erre
Biztos, hogy vannak terveik, majd kiderül, hogy mi sül ki.
"Csodák nélkül nem is élhetnénk" /Hókirálynő - Yuki no Joou/

Várható eladások a NintendonálD@reeo | jan 30 : 12:03


Hozzászólás: 245


Válasz erre
A Wii U sikeréhez játék kell. Játékhoz megy Wii U, hogy legyen értelme fejleszteni rá. A játékfejlesztők elpártolnak tőle, nem fejlesztenek Wii U-ra, mert anyagilag nem éri meg, nincs akkora célközönség. Minek "pazaroljanak" x százezer dollárt és időt Wii U játékra/portra, ha várhatóan csak x-y százezer bevételük lesz? A játékfejlesztések megkezdését komoly piackutatás előzi meg, ami jelenleg erősen mínuszosra jósolja az eladási rátákat. Ördögi kör...
Persze, lehet mondani, hogy ha valami igazán jót alkotnak, akkor az így is-úgy is plusszos lesz, de jelenleg szűk ez a kör.

Az N-nek a játékfejlesztő stúdiókat kéne valahogy ösztönöznie: nagyobb részesedés, ingyenes képzések, olcsóbb (?) devkitek, stb...
Ennek hatására, talán beindulna a gépezet, lenne több játék, ami emelné az eladásokat. Nem tudom, nem vagyok szakértő, de én az olvasottak alapján így gondolom.
Eladó KONZOL cuccok, plüss figurák!

KATT IDE!


Várható eladások a NintendonálNorbi(HUN) | jan 30 : 19:31


Hozzászólás: 1469


Válasz erre
És jól is látod a dolgokat,mert ez így van.
Remélem hogy 2014-ben lesznek igazi húzós címek azokon kívül,amikrôl tudunk.
Mondjuk valami titkos projekt.
Aki felvesz valamelyik platformon barátnak,az írjon privátüzenetet itt az oldalon!!!


Nintendo Switch ID-m: 5496-7946-5968
Nintendo 3DS ID-m: 3025-2184-8454
Xbox-os ID-m: NorbiHUN Gaming
PS-es ID-m: NorbiHUN_Gaming


YouTube csatornám: NorbiHUN Gaming

Várható eladások a NintendonálShepard | jan 30 : 20:16


Hozzászólás: 177


Válasz erre
Egy kicsit a marketingre is jobban oda kellene figyelniük, hogy megnyerjék a célközönséget. Nagyon sok helyen olvastam / hallottam, hogy bizony sokan azt sem tudták eleinte, mi is az a Wii U. Egy kiegészítő tab a Wii-hez, vagy valami technikai újdonság? Aztán annyi ziccer van, amit kihagynak még szerintem (lehetne reklámozni, mire is jó a játékmenetben az új kar, mennyire különleges, mennyi multis játék van, pl.: Mass Effectnek nem is tudtam hogy létezik ilyen módja...).
Connection Ambassador program letudva.
Segítetteim: Penisz, T_ibi, Angelus, Dimand Jozsef, Sitijani, Olahtomi86, Acelos, Don Carlo, Maria, Rooland, Bachrezso, HeAdsho, Fricix, Orzokiller, Simoka, TomDog, Tomiwii, Samberg, Erős Kristóf, "5959". Köszönöm nekik!


Várható eladások a NintendonálNorbi(HUN) | jan 30 : 20:26


Hozzászólás: 1469


Válasz erre
Eddig én sem...
Aki felvesz valamelyik platformon barátnak,az írjon privátüzenetet itt az oldalon!!!


Nintendo Switch ID-m: 5496-7946-5968
Nintendo 3DS ID-m: 3025-2184-8454
Xbox-os ID-m: NorbiHUN Gaming
PS-es ID-m: NorbiHUN_Gaming


YouTube csatornám: NorbiHUN Gaming


Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz

 

Oldal létrehozási idõ: 0.2959 másodperc, 0.1092 lekérdezési idõ. Adatbázis lekérdezés: 80. Memória használat: 1,161kb