Hamarosan előrendelhető a WiikeÜ, az első Wii U ODE
( Kategória: Wii U Hack Írta D@reeo - 2014 május 19 hétfő - 11:21:11 )
Bizony nem kellett olyan sokat várni az első és jelenleg az egyetlen Wii U ODE (Optical Drive Emulator) bejelentésére/előrendelésére. A WiiKey név sokak számára ismert lehet még a 2007-es évekből, amikor is a WiiKey csapata kiadta az akkori összes Wii konzollal kompatibilis modchippet. Az akkori idők talán legjobb és legkedveltebb chipjét alkották meg, és most a Wii U védelmét megkerülő megoldáson dolgoznak.
Ígéretük szerint az Optikai Meghajtó Emulátoruk segítségével bármilyen USB háttértárról lehetősség lesz betölteni a Wii és Wii U játékok biztonsági mentését. Pontos megjelenési dátumot nem közöltek, csupán annyit, hogy hamarosan előrendelhető lesz az eszköz.
Amit tudni lehet róla:
-Wii és Wii U játékok betöltése bármilyen USB háttértárról -Az összes Wii U konzollal és régióval kompatibilis -Felhasználóbarát kezelőfelület -Forrasztásmentes telepítés -Többnyelvű kezelőfelület -A legelterjedtebb fájlrendszerek támogatása, mint az EXT4/3/2, Max OS X és NTFS -Erős beágyazott Linux rendszer[ -High-speed USB2 interfész[ -USB háttértárról való Firmware és FPGA (programozható logikai kapukat tartalmazó hálózat) frissíthetőség -Recovery mód-félreflashelés esetén helyreállítható a rendszer -Stílusos USB távirányító USB hub és töltő funkcióval -Magas minőségű hardware (nem Kínában gyártva!)
Igyekszünk a jövőben is tájékoztatni az új információkról.
W A R E Z? Igen, az eszköz lehetővé teszi majd a licensz nélkül beszerzett szoftverek jogtalan futtatását is, azonban a Wii Hungary tulajdonosai és szerkesztői mind elzárkóznak ettől és senkit sem buzdítanak erre. A weboldalon megjelentetett írások csupán a tájékoztatást és szabad információáramlást hivatottak szolgálni. A licensz nélküli szoftverek megosztása az oldalon továbbra is tiltott és azonnali szankciókat von maga után!
Ha olyan lesz, mint Wii-n, hogy másolt játékokkal tudsz interneten is játszani (persze mindenféle cheat nélkül) akkor nagy pozitívum lesz. Viszont, ha bannolják a gépet, mint a 360 eseténél meg talán a PS3-nál, akkor számomra annyira nem várós.
Hamarosan előrendelhető a WiikeÜ, az első Wii U ODEKikiGames | máj 19 : 12:48
Hiába hogy ez csak egy chip vagy lehetne felőlem akár softmod is, pár dolgot azért "elvár" az ember vele kapcsolatban. Remélem nem lesz olyan hogy 2 hónap után akár dobhatjuk ki a Wii U-t mert a Nintendo egy frissítéssel megöli a chip-es gépeket. (Mert simán megtörténhet, akarva, akaratlanul is.) Az online multi meg tényleg egy nagyon fontos szempont lenne, ezért lenne jó ha mondjuk egy kikapcsolás funkció is lenne a chip-hez, mert ha eredeti játékkal menne az ember online multizni és kibannolják a masinát csak mert van benne chip, az azért szemétség lenne. (Jogos szemétség) Így már nagyon kezd a Wii U közelíteni felém. Bár az ára még írtó nagy, de ha a Nintendo egy kicsit is okos, akkor E3 tele lesz meglepetésekkel és év végén meg leviszik a Wii U árát. A gond az hogy nekem 40.000 ft-om se lenne egy konzolra se, nemhogy több...
Hamarosan előrendelhető a WiikeÜ, az első Wii U ODEhunMyrte | máj 19 : 13:42
De röhögnék a markomban, hogy ha majd az N is elkezdene bannolni, mint az MS. Muhahaha Itt nem cigire vagy piára megy a money, hanem játékokra. Úgy is arra van pénz, amire akar költeni az ember.
"Csodák nélkül nem is élhetnénk" /Hókirálynő - Yuki no Joou/
Válasz: Hamarosan előrendelhető a WiikeÜ, az első Wii U ODENorbi(HUN) | máj 19 : 18:03
Én nem röhögnék,hanem elvárnám a Nintendo-tól az azonnali bannolását az ilyen konzoloknak.Ezek a dolgok egyelô a konzol megölésével. Én tuti nem fejlesztenék játékot rá. Az ilyen egyéneket meg beperelném mint a szart és megb*#*sznám ôket milliós pénzbírságra.BOCSÁNAT!
Aki felvesz valamelyik platformon barátnak,az írjon privátüzenetet itt az oldalon!!!
Nintendo Switch ID-m:5496-7946-5968
Nintendo 3DS ID-m:3025-2184-8454 Xbox-os ID-m: NorbiHUN Gaming PS-es ID-m: NorbiHUN_Gaming
YouTube csatornám:NorbiHUN Gaming
Hamarosan előrendelhető a WiikeÜ, az első Wii U ODEresolve3 | máj 19 : 14:36
Sokat nem kellett várni erre... Most jön az, hogy végképp semmi játék nem fog jönni a gépre, csak olyan amit a Nintendo készít, vagy ha jön is az olyan minőségű is lesz. Az emberek 90%-a nem azért fog ilyet beszerezni, hogy ne karcolódjon a lemez, de ezt szerintem mindenki tudja. Bann meg, saját véleményem szerint nem lesz, mert akkor végképp nem venne senki ilyen konzolt...
Háát ami a meglepetést illeti, a 2-3 évvel ezelőtt bejelentett címek, talán bemutatásra kerülnek...
Hamarosan előrendelhető a WiikeÜ, az első Wii U ODED@reeo | máj 19 : 19:12
Szerintem ezeket így nem lehet kijelenteni. Ellenpéldák: xbox 360, korai törés, szárnyalás, milliós játékeladások wii: korai törés, szárnyalás, milliós játékeladások (annak idején, ma már senki se várjon tőle sokat) ps3: késői törés, milliós konzoleladások, jó szoftvereladások.
E mellett Wii U: törés még nincs, gyenge hw és pocsék sw eladások. Bármennyire is szeretjük a Nintendót, a Wii U nem úgy fogy ahogy kéne. Filmek és zenék esetén is ott a wares, és mégse hallottam még olyat, hogy e miatt egy filmgyártó vagy zenekiadó befejezte volna a tevékenységét. Persze kaparnak, sírnak, kiabálnak, pereskednek, de ettől függetlenül ugyan úgy gyártják a tartalmakat.
Jelenleg a Wii U semennyire se fogy és így természetesen a sw eladások is stagnálnak. Ha valami (bármi) hatására fellendülne a konzoleladás, az ha nem is egyenesen arányosan, de emelné a soft eladásokat is. Bannolási lehetősség megvan, biztos, hogy gondoltak erre is. Ha úgy látják majd jónak, akkor bannolni is fognak. Ez mind mind a jövő zenéje, találgatni lehet, én is kíváncsi vagyok, mi lesz 1-2 év múlva.
Természetesen nem lehet ilyeneket kijelenteni, hiszen fogalmam sincs a dologról, csak a Wii-nél ezt láttuk. A milliós játékeladások pedig legfőképp a Nintendo címekre vonatkozott, a többi játék nem brillírozott annyira játékeladás terén...
Hamarosan előrendelhető a WiikeÜ, az első Wii U ODENorbi(HUN) | máj 20 : 00:16
Én teljesmértékben ellene vagyok ezeknek a dolgoknak. És nem hiszem,hogy a Wii U-t pont egy ilyen hack húzná ki a kátyuból.Ez nem egy nyíltforráskódú dolog mint az Android és nem is annyira befutott.Sajnos. Akkor talán még én is azt mondanám,hogy igen ez kell a Wii U-nak,hogy talpra álljon. Ha pedig törik a Wii U-t,akkor megint mi fog maradni?A szemét,magyarul a semmittelen játékok amiért senki nem adna pénzt. Ne ítéljetek el ezért,de én nagyon ellenzem ezt a dolgot. Ez az én véleményem,ami nem több egy másik embernek a véleményénél.
Aki felvesz valamelyik platformon barátnak,az írjon privátüzenetet itt az oldalon!!!
Nintendo Switch ID-m:5496-7946-5968
Nintendo 3DS ID-m:3025-2184-8454 Xbox-os ID-m: NorbiHUN Gaming PS-es ID-m: NorbiHUN_Gaming
YouTube csatornám:NorbiHUN Gaming
Hamarosan előrendelhető a WiikeÜ, az első Wii U ODED@reeo | máj 20 : 10:06
És mi lenne ha.... Kijön egy tuti törés, mindenki elkezdi vásárolni a konzolt, aztán fél-egy év múlva az N véglegesen lelövi az összes lehetséges kiskaput? Én leginkább valami köztes megoldásnak örülnék: bannolások, nem elérhető az összes funkció, folyamatos macska egér játék (mint pl iphone esetén). Nem úgy, mint a Wii esetén
Én annyit teszek hozzá a töréshez, hogyha feltörik akkor valamivel jobban érdekel majd a konzol. A NSMB U-t a Mario Kart 8-at meg a többi érdekesebb Nintendo címet így is úgy is szeretném majd beszerezni.
Hamarosan előrendelhető a WiikeÜ, az első Wii U ODEJosef | máj 20 : 14:53
Remélem " ha feltörik" akkor Konzolbann vagy legalább is kemény megszorítások lepnek érvénybe. Nem sok játék van WII U -ra hogy ne lehessen apránként megvenni, legalább is az Exkluzív címeket. [ módosítva máj 20 : 14:55 ]
Nem azért hagyjuk abba a játékot, mert öregszünk. Azért öregszünk meg, mert abbahagyjuk a játékot.
Hamarosan előrendelhető a WiikeÜ, az első Wii U ODEBandita | máj 20 : 15:53
Én azok táborát erősítem, akik a kevés, de eredeti játékot választják. Bár szerintem ez a korral változik. Fiatalként én is inkább a warezt támogattam, mert nem volt rá pénzem. Most inkább veszek csak 1-2 teljes áru játékot egy évben, mellette meg 1-2 féláras, már tavaly v- -előtt megjelent játékot. Pluszban ott van még a VC-os piac is.
Nintendo-ID: Bandita_Hun "Do. Or do not. There is no try."
Hamarosan előrendelhető a WiikeÜ, az első Wii U ODENorbi(HUN) | máj 20 : 16:15
D@reeo: - Megértem a te álláspontodat is,de én akkor is ellenzem ezt a dolgot.Ez így is úgy is szépen lassan megöli a konzolt. Emlékezz vissza amikor a Super Nintendo volt a csúcs,nem voltak ilyen dolgok akkoriban és mégis szárnyalt a Super Nintendo. Nem hiszem hogy a törés segítene egy konzol életén,mert a fejlesztôk elfordulnak attól,amiben csak beleölt idô és pénz van,de nem nagyon tud belöle mit kivenni.Én is és szerintem te is meg más is felhagyna vele,ha csak mindenki leakarja tölteni és nem meg venni.
Bandita: - Én is így látom normálisnak és helyesnek ezt a dolgot.És nagyon jól megfogalmaztad,hogy miért is támogatják sokan a [moderálva]-t. Én erre most is azt mondom,hogy aki nem teheti meg,hogy megvegye a konzolt és hozzá a játékokat az ne akarjon konzolozni.Ennyi.
Aki felvesz valamelyik platformon barátnak,az írjon privátüzenetet itt az oldalon!!!
Nintendo Switch ID-m:5496-7946-5968
Nintendo 3DS ID-m:3025-2184-8454 Xbox-os ID-m: NorbiHUN Gaming PS-es ID-m: NorbiHUN_Gaming
YouTube csatornám:NorbiHUN Gaming
Hamarosan előrendelhető a WiikeÜ, az első Wii U ODEShepard | máj 20 : 20:59
Szerintem egy törés adott konzolon ugyanannyi előnnyel járhat, mint hátránnyal. A hardware eladásokat mindenképpen megdobja, hiszen onnantól kezdve nem kell további pénzt kiadni senkinek játékokra. Persze ez a szoftver eladásokat csökkenti, ami miatt bizony elfordulhatnak a konzoltól. Nem hiszem, hogy sok olyan ember van, aki csak a próbajáték miatt használja a "tudjuk mit" és aztán ha tetszett a produktum, akkor tisztelegve a fejlesztők munkája előtt, be is vásárolja azt...
Connection Ambassador program letudva. Segítetteim: Penisz, T_ibi, Angelus, Dimand Jozsef, Sitijani, Olahtomi86, Acelos, Don Carlo, Maria, Rooland, Bachrezso, HeAdsho, Fricix, Orzokiller, Simoka, TomDog, Tomiwii, Samberg, Erős Kristóf, "5959". Köszönöm nekik!
Hamarosan előrendelhető a WiikeÜ, az első Wii U ODED@reeo | máj 20 : 22:04
Shepard-dal értek egyet. Az pedig, hogy a war*z megöli a konzolokat nem állja meg a helyét szerintem. Akkor senki nem fejlesztene semmire, mert idővel minden rendszert feltörnek. x360, ps3, ps2, ps1, xbox, ds, psp. Mind olyan rendszer, amiben lehetősség van a warezra és sikeres mind hw mind sw eladás szempontjából. A Ps vita és a wii u jelenleg nem törhető és az eladási számok sem csillognak. Persze a kettő közt véletlenül se szeretnék párhuzamot vonni, de -ismétlem- véleményem szerint a ware zolható konzolok általában sikeresebbek szoktak lenni. (S)Nes idején nem modchippek voltak, hanem klónok. Az még rosszabb mind ha "csak" a sw-t lopnák. Nem támogatom, de tény, hogy ez örökös macska-egér játék a két fél közt és erős hatással van az eladásokra (pozitív, vagy negatív irányban) Az ODE-t én se támogatom, de az aláíratlan kódok futtatásának nagyon örülnék (aka HB) Igen, ez esetben is megjelennének a loaderek, tudom...
És ha szigorúan nézzük a dolgokat, akkor becsülettel tegye fel a kezét az, aki soha nem töltött le egy filmet, sorozatot, albumot, játékot, programot és a total commander sincs crackelve valamint a win rart is megvette a 40 napos próba után. Az én kezem lent marad.
Pont azt akartam felhozni mint D@reeo. A játékok 12.000 Ft vagy néha még magasabb áron vannak. Inkább vennék meg egy Sony Vegas Pro 13-at vagy egy Operációs rendszert, bár ott az Ubuntu ingyenes alternatívának... Na mindegy. A lényeg az hogy lehet hogy a wáréz rossz a szoftvereladásoknak de a hardvereladásokat csak növelheti, nem is kicsit. És miután a Wii U-ra is jönnek a jobbnál jobb játékok, idővel mindenki szeretne beruházni rájuk, még akkor is ha amúgy wárézól. Szóval jah... Legalábbis én ha lenne Wii U-m, idővel szeretnék rá ilyen 6-7 játékot ami nagyon tetszik. Azt akkor is megvenném ha wárézólt gépem lenne. De tényleg, akkor senkinek ne legyen tört vindóz a gépén, ne legyenek crack-elt vagy patch-elt programjai és minden zeneszámot vegyünk meg CD-n. És ha filmet akarunk nézni vagy mozi, vagy DVD vásárlás... Itt nincs olyan hogy az ember inkább nem veszi meg és nem játszik. Itt két választás van, vagy fizetsz érte, vagy vársz amíg megbuherálják.
WÁRÉZ!
Hamarosan előrendelhető a WiikeÜ, az első Wii U ODENorbi(HUN) | máj 21 : 04:08
Ez van. Megértem a ti álláspontotokat is és elfogadom,de én erre az egész töréses dologra akkor is pipa vagyok és még mindig azt mondom,hogy az ilyen mukiknak több milliós pénzbirságot adnák a kezükbe,meg egy tágas cellát pár kigyúrt pszihopata vadbarom társaságában. [ módosítva máj 21 : 04:10 ]
Aki felvesz valamelyik platformon barátnak,az írjon privátüzenetet itt az oldalon!!!
Nintendo Switch ID-m:5496-7946-5968
Nintendo 3DS ID-m:3025-2184-8454 Xbox-os ID-m: NorbiHUN Gaming PS-es ID-m: NorbiHUN_Gaming
YouTube csatornám:NorbiHUN Gaming
Hamarosan előrendelhető a WiikeÜ, az első Wii U ODEKikiGames | máj 21 : 13:11
Ezt most csak azért mondod mert te fizetsz azért amit mi ingyen megkapunk.
Amúgy a HomeBrew még olyan dolgokat is lehetővé tesz amit alapból nem tudnál megcsinálni a konzolon. A Wii-n is a WiiMC lejátszó olyan plusz ami például alapból benne kellene legyen a konzolban. Az emulátorok meg ne kelljen mondanom hogy istenkirály dolgok. De amikor a PC-s kontrollert rákötöttem és felismerte a Nintendont akkor ámultam igazán.
Hamarosan előrendelhető a WiikeÜ, az első Wii U ODENorbi(HUN) | máj 21 : 17:19
Véletlenül sem azért írtam.Ezt a részét teljesen lesz*#*rom. Ami engem bosszant az az,hogy elfordulnak a fejlesztôk a konzoltól (az a kevés is,aki még van),mert ki akarna bele pénzt és idôt ölni ha mindenki ingyen letölti majd.Ezt senki ne akarja nekem meg magyarázni.Aki warezel,az nem fogja megvenni az eredetit.Az a kevés aki meg igen mint te is,az annyi ér a fejlesztôknek mint halottnak a csók.Emulátorok meg alapban benne vannak csak ki kell tudni várni,míg a fejlesztôk aktiválják majd.A Wii is teljes visszafelé kompatibilitást tudott,úgyhogy biztos vagyok benne hogy a Wii U is fogja tudni mindezt.Sôt nézd meg,hogy a Wii U már a kézikonzolok felé is nyit.(GBA) Kiki ezt neked is látnod kell,hogy a törés a konzol életének lassú halálához vezet.Ôszintén,mit ér az ha a törés miatt több Wii U-t vesznek az emberek,ha minôségi játékok meg nem lesznek rá.Ebbôl kifolyólag pedig rácáfolok arra is,hogy több Wii U-t fognak majd venni az emberek,mert jelenleg sincsen a konzolra annyi ütôs játék amiért egy kihackelt Wii U-t venne bárki is. WiiMC meg oké hogy egy jó dolog,de szerintem egy konzol az konzol legyen és ne egy média box.Valószínû hogy a Nintendo is így látja ezt,azért nem csinálja azt mint a konkurensek,hogy agyon pakolja minden olyan cuccal aminek köze nincsen a videójáték fogalmával.Akinek kevés a Wii U gyárilag mert nem tud olyan dolgokat mint a konkurens konzolok,az ne vegyen Wii U-t,hanem vegyen PS-t vagy XBOX-ot.A Nintendo mindig is olyan konzolokat csinált ami csak a videójáték fogalomra fókuszált ezt te is tudod.
Amúgy a pénzes részhez csak annyit,hogy engem nem zavar az,hogy más ingyen venné azt amit én megvettem,de neked ezekszerint nem mindegy. Kiki minden ember úgy alakítja az életét ahogy a kedvetartja,ha csak ábrándozunk és álmodozunk abból még nem fogunk elöbrébb jutni.Az álmokat nem kergetni kell hanem megvalósítani és lehet,hogy már neked is meg lenne a Wii U-d. Kiki tudod,hogy kedvellek és bírlak nagyon,de ezzel most sziven lôttél.
[ módosítva máj 21 : 17:28 ]
Aki felvesz valamelyik platformon barátnak,az írjon privátüzenetet itt az oldalon!!!
Nintendo Switch ID-m:5496-7946-5968
Nintendo 3DS ID-m:3025-2184-8454 Xbox-os ID-m: NorbiHUN Gaming PS-es ID-m: NorbiHUN_Gaming
YouTube csatornám:NorbiHUN Gaming
Hamarosan előrendelhető a WiikeÜ, az első Wii U ODEKikiGames | máj 21 : 19:03
Csak hülyülök. Mindkét oldalnak van igaza, szerintem le lehet zárni. Nem hiszem hogy lenne Wii U-m, mert fel van állítva egy fontossági sorrend (Max 5-6.000 Ft-ok között és még ezt is nagyon be kell terveznem) amin a Wii U akkor juthat feljebb ha: 1.) Teljesértékű HomeBrew-t lehet rárakni 2.) Az idei E3-on bejelentik a Super Mario Galaxy 3-at rá. 3.) Ezzel a figurás dologgal valami nagyon figyelemfelkeltőt találnak majd ki. 4.) A Third Party kiadók látnak benne lehetőséget és nem csinálnak olyanokat min pl. a Sniper Elite V2 ahol mintha nem is létezne a GamePad. Használják már ki a Wii U képességeit, könyörgöm...
Ha ez a négy dolog beteljesedne rögtön első helyre kerülne a Wii U. Jelenleg még az 5.1-es hangfal meg egy vetítő előrébb van. Meg akadt egy új "hobbim" ami minden figyelmemet elveszi a kütyük felől.
Szóval [moderálva] ide vagy oda, számomra csak pluszt jelent a [moderálva] még akkor is, ha ezzel rosszat teszek.
Hamarosan előrendelhető a WiikeÜ, az első Wii U ODENorbi(HUN) | máj 22 : 00:23
Fórum: Lehetőséged lesz topicokot nyitni, és a fórumot teljes egészében használni! Letöltések: Korlátlan menyiségben tölthetsz le az oldalról hasznos dolgokat! (W@REZ-t nem!) Leírások: Elérhető lesz számodra is a Leírások menü, ahol hasznos leírásokat olvashatsz! Nyereményjáték: Részt vehetsz a Nyereményjátékainkon! Chatbox: Lehetőséged lesz chatelni az oldalon! Hírlevél: Te is megkaphatod hírleveleinket, melyben mindig értesítünk nyereményjátékainkról, és a legfontosabb hírekről!
És természetesen lesz egy egyedi nick neved az oldalon!
Chatbox kiegészítés:A Chatboxban szakmai kérdéseket ne tegyél fel! Arra ott a fórum! Ne sürgesd, hogy az adott fórumban feltett kérdésedre válaszoljon valaki. Oldalszabályzat
Megértéseteket köszönjük!
Chatbox
Üzenetek írásához regisztrált tagnak kell lenned - jelentkezz be, vagy regisztrálj
Akiben van Karácsonyi hangulat és akinek van kedved hangolódni az ünnepekre, az megírhatja a készülődés és a Karácsony várás hangulatát, hogy kinek hogyan zajlik a "Ki mit kapott Karácsonyra" topikba.
...ha csak nem halt ki véglegesen az oldal.
Norbi(HUN) okt 14 : 00:57 Szerintem már nem nagyon...
stewe81 szept 20 : 10:01 Sziasztok! Él még azért az oldal?
Norbi(HUN) febr 11 : 15:49 Nem gondoltam volna resolve , hogy te még fellátogatsz az oldalra. Xbox -os léted révén gondoltam hogy lesz egy Series géped. Én lassan két hete várom hogy megérkezzen a PS5 Digital gépem.A megjelenéskor már egyszer berendeltem,de meguntam hogy fél év után sem volt kapható, inkább elruházkodtam az árát. Switch megvan az mellé pedig hogy tánogassam a Japánokat csak egy PS5 jöhet szóba.Nagyon sok rá a jó játék.Az új kontroller pedig olyan élmény ami csak PS-en van.A PSVR2 is most jön az pedig megint egy brutál kütyü.Volt egyes VR-om, szerettem nagyon.
rorr: Te egy igazi túlélő vagy itt az oldalon.Látom szereted a retrót. Nintendo Switch, New Nintendo 3DS (nagyon kedvenc), PS Vita és PS5,amit nyúzhatok én is.Igazából mostanában már inkább én is úgy vagyok vele hogy legjobban időre lenne szükségem.
rorr febr 10 : 01:27 Hihetetlen év jött a switch tulajdonosoknak!!! Metroid prime remaster Gameboy játékok. Sea of Stars! Az új Zelda az eddigiek alapján megint az év játéka!!! A Nintendo lemosta idáig a ps5 és xbox idei megjelenéseit... Örülök neki,Nintendo tulajdonos lehetek.
rorr febr 08 : 22:05 Nálam a switch , ps5 és az xbox mellett ott van a wii u és a 3ds is.Bár most vettem egy amiga 500 minit aztán egy c64 minit is mert elkapott a nosztalgia....
resolve3 febr 04 : 18:31 Én mai napig, pár napos vagy hetes kihagyással megszokásból szoktam csekkolni az oldalt, pedig már nagyon távol áll tőlem a Nintendo, mint konzol és játék egyaránt, de jó néha nosztalgiázni. Azért a játék szeretetem nem múlt el. Jelenleg is MW2 és Elden Ring megy Series X-en.
Norbi(HUN) jan 29 : 12:47 Nem, csak kíváncsi voltam arra hogy élnek e még az oldalon tagok...
Norbi(HUN) ápr 29 : 23:32 Helyes!A mozgás mindig csak jó lehet, főleg ha egy olyan nagyszerű játékkal van ötvözve mint a Ring Fit Adventure. Anno nekem is megvolt.Szerettem én is.
Esetleg ha van kedved hozzá,itt az oldalon írhatnál egy kis élménybeszámolót róla.Ha van kedved hozzá, akkor szólj és csinálok neki egy topikot.
stewe81 ápr 29 : 14:03 Hali! Most olvasom a kérdésed hogy melyik pakkot vettem meg! Nem gondoltam hogy lehet Ring Fit Adventurest kapni! Azóta edzek mint állat
A Wii Hungary ! oldal a felhelyezett tartalomért semmilyen felelősséget NEM vállal ! Minden JOG fenntartva 2007-2011.Jogi Nyilatkozat ! Az oldal üzemeltetője: K&A Games