Lezajlott az E3-as Nintendo konferencia is! Wii U!
( Kategória: E3 2011 Írta D@reeo - 2011 június 07 kedd - 17:25:45 )
Nemrég ért véget az idei E3-as Nintendo konferencia, ahol sok finomságot láthattunk. Többek közt megkapjuk a Skyward Sword-öt Wii-re, StarFox 64 3D-t 3DS-re és természetesen Super Mario 3D-t is kapunk nemsokára. 10 év után jön a Luigi's Mansion folytatása is Luigi's Mansion 2 néven, melyben Luigi-vel kell a csúnya szellemeket pusztítanunk.
Node ugorjunk is a lényegre, a Wii U-ra!
A Nintendo hivatalosan is bemutatta az új generációs konzolját, melyet Wii U néven fognak árusítani. A konzol irányítója igencsak érdekes és újfajta -merész- elgondolása a dolgoknak!
6.2 colos érintőképernyőt, kamerát, mikrofont, sztereó hangszórókat, dual joytickokat, giroszkópot és természetesen irányító gombokat is kapott, valamint az eddigi Wii kiegészítőkkel is kombinálható lesz az új kontroller! Az irányítóba épített képernyőnek köszönhetően, akár TV nélkül is játszhatunk kedvenc játékainkkal. Gondoljunk csak bele, ez milyen praktikus is lehet, ha a család egy része TV műsort nézne, míg Te nyomnád még a legújabb játékkal egy kicsit! A kontrollerbe épített kamerának és mikrofonnak köszönhetően a kanapé kényelmét élvezve élő videobeszélgetéseket is bonyolíthatunk barátainkkal, családtagjainkkal.
Bemutatták a Lego City Stories című "GTA klónt", ami nyitócím lesz Wii U-ra, és megjelenik majd 3DS-re is.
Az új gép 2012-ben érkezik, hivatalos ár még nem tudható.
Most kábé tudok annyit, hogy lehet lesz venni a WII-hez egy drága kontrollert . Hát biztos szivárognak majd ki infók. Vagyis remélem, mert ezt a HD dolgot még mindig nem vágom. Meg mondjuk a Skyward Sword-ről is lehetett volna több infó, szerintem. De ez csak egy egyéni vélemény Hoppá elnézést, közben informálódtam, és most már mindent értek:):D Kössz WIIHUNGARY. [ módosítva jún 07 : 18:47 ]
Lezajlott az E3-as Nintendo konferencia is! Wii U!Ricsi1976 | jún 07 : 18:39
banjo: Ez nem a wii-hez, a wii u külön álló konzol, először én is azt hittem hogy csak egy távirányító lesz, de nem, teljesen új konzolról van szó [ módosítva jún 07 : 19:24 ]
Lezajlott az E3-as Nintendo konferencia is! Wii U!Banjo | jún 07 : 19:57
Fontos! Szakmai kérdésekre nem válaszolok privátban! MSN címet nem adok! Amennyiben szakmai kérdésed van, először olvass (leírások, fórum), aztán ha még mindig nem értesz valamit, akkor a megfelelő fórumban tedd fel a kérdésedet!
Válasz: Lezajlott az E3-as Nintendo konferencia is! Wii U!MongooseNX71 | jún 08 : 11:19
Én éreztem, hogy nem lesz az amit híresztelnek: "A Project Cafe kinézete a Wii és a Snes között lesz majd." Hiszen haladnak a korral, és vele eggyütt a kinézettel!
Lezajlott az E3-as Nintendo konferencia is! Wii U!Laller | jún 08 : 15:59
Simán meg lehetett volna csinálni a kontrollert olyanra mint a PS Vita, de neeeem, mi japánok vagyunk, egyedit alkotunk, nesze, fogj egy féltéglát a kezedbe, azt játszál Nézzétek már mennyire sok hely maradt rajta, döbbenet.... Ha ezt a Nintendo kihozza, őrültek!
Wii Friend kódom: 7286-1921-8265-1414 Ha felveszel irj pm-et!
Lezajlott az E3-as Nintendo konferencia is! Wii U!Norbi(HUN) | jún 09 : 04:51
Csak aztán nehogy a késôbbiekben olyant mutasson az a féltégla,hogy az emberek taknya nyála egybe folyon. Ugyanazok a reakciók mint amikor megjelent a sima Wii. -Mi ez a szarság??? -PPfff,még a HD-t sem tudja.... -Áááá,ez az egész egy vicc......
Aztán egy év eltelte után pont azok vették,akik a legjobban fikázták.
Szerintem kár elôre leírni a Wii U-t.Semmi specifikák,semmi mit rejt a konzol....stb.Semmi olyan dolgot nem tudunk róla,ami sokat dobna mindenkinek a véleményén. Az én meglátásom,hogy sok mindenre számíthatunk a Wii U-tól a közel jövôben.
Aki felvesz valamelyik platformon barátnak,az írjon privátüzenetet itt az oldalon!!!
Nintendo Switch ID-m:5496-7946-5968
Nintendo 3DS ID-m:3025-2184-8454 Xbox-os ID-m: NorbiHUN Gaming PS-es ID-m: NorbiHUN_Gaming
YouTube csatornám:NorbiHUN Gaming
Lezajlott az E3-as Nintendo konferencia is! Wii U!MongooseNX71 | jún 09 : 15:26
Valóban. Eddig a legnagyobb buktának az újabb "forradalmi" irányító látszik. Nagyon pofás azzal a kijelzővel, de tényleg komolyan elgondolkodtat, hogyan lehet azzal JÁTSZANI (nem a funkciói, hanem az ergonómiája miatt). A 3DS-t is elcseszték ezen a téren szerintem (csúszós-túl sima külső, tükröződő kijelző, kikotyogósodó felső rész), szóval nem lep meg. Nézzétek csak, hogy az E3-as 3DS játékbemutatókon hogyan tartja Reggie a kis handheldet. Mint egy mozgássérült... Szóval nem tudom nagyon azt a kontrollert minek szánták. Rengeteg benne a lehetőség, az biztos, de nem ebben a formában. Való igaz, hogy pl. a PS3 kontrollerét is sokan szidták a kialakítása miatt, de aztán csak megszokta a nép (attól még xar, de mind1). A gépnek a specifikációi még csak körvonalasak, játékcím rá szinte nemsok (és az is ködös). Szerintem az N azzal fog nagyot dobni, hogy átformálja az egész koncepciót. Én ezt egy kicsit kapkodósnak érzem. A grafika is (elnézve néhány kisebb videót) alsó PS3 színvonal, pedig elvileg bőven űberelnie kéne már csak a VGA és a RAM specifikációk miatt is. De sebaj. Idő még van (mondjuk azért 1-1,5 év ezen a területen nem túl sok !!!), a nép pedig kajálni fogja, az biztos. Bármilyen is lesz a végeredmény.
(ehhh ... már megint borúlátó vok, sry!) [ módosítva jún 09 : 15:27 ]
Lezajlott az E3-as Nintendo konferencia is! Wii U!Norbi(HUN) | jún 09 : 16:08
Igen azzal én is egyetértek hogy van mit javítani még a Wii U-n,de ne feledjük,hogy ez csak egy nagyon nyers változata a konzolnak és biztos vagyok benne,hogy fognak még rajta korigálni. Érthetô,hogy ennyi idô alatt nem sok mindenre futotta,de amit hoztak az SZERINTEM szuper. Amúgy az irányítójáról már volt pár negatívum.(a kialakítást illetôen.)
Aki felvesz valamelyik platformon barátnak,az írjon privátüzenetet itt az oldalon!!!
Nintendo Switch ID-m:5496-7946-5968
Nintendo 3DS ID-m:3025-2184-8454 Xbox-os ID-m: NorbiHUN Gaming PS-es ID-m: NorbiHUN_Gaming
YouTube csatornám:NorbiHUN Gaming
Lezajlott az E3-as Nintendo konferencia is! Wii U!MongooseNX71 | jún 09 : 17:35
Ne felejtsd el, hogy a PS3 is gyakorlatilag ennek az áldozata lett. Sietve adták ki, hogy ne maradjanak el nagyon az X360-tól és beelőzzék a Wii -t. Tudjuk, hogy hol áll most a gép a NextGenWars -ban... Szóval nem éri meg kapkodni. Ezért nem értem én, hogy miért kell már 2012-ben kiadni. Hiszen a Wii nagyon jól megy, a konkurencia a nyomába sem érhet, az eladásokat tekintve. Mondjuk kiadják 2012 karácsonyára. A MS és a Sony még 2014-ig biztosan kivár illetve fejleszt. Egyiknek ott a Kinect brand, amit azért nem nagyon futtattak eddig fel, a másiknak meg most jön majd az új handheld gép, nagyon arra koncentrálnak egy ideig még biztosan. Azért még 2-3 év fejlesztés illetve ötletelés sokat hozhat a konyhára. Lehet többet, mint annak, aki két évvel előbb polcra teszi az új vasat. Itt megint csak a Sega DC példáját hoznám fel. Amikor piacra került, messze előzte a korát grafikai minőségben és játékélményben. Amikor pedig kijött a PS2, az emberek fél év(!) alatt leváltották. [ módosítva jún 09 : 17:36 ]
Lezajlott az E3-as Nintendo konferencia is! Wii U!Ironing | aug 08 : 04:45
Igen, és arról sem szabad elfeledkezni, hogy a WII a szürke ködből ugrott a piacra, nagyon sokáig a Nintendo nem hallatta hangját, most pedig lépést próbál tartani a többiekkel, és ugyanolyan ütemben újítani a konzoljait. Ami nem feltétlenül jó, mert a jó ötleteket nem lehet erőltetni. Mindenesetre én bízok a NINTENDO-ban, és nem írom le a WIIU-t előre, mert okosak azért a japók, de egyelőre én sem látom igazán a helyét.
Amit ma elhalaszthatsz, ne halaszd holnapra
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz
Aktuális eShop újdonságok
Az aktuális heti eShop-os újdonságokról mindig folyamatosan informálódhatsz,ha az "eShop" feliratra kattintasz. eShop
Fórum: Lehetőséged lesz topicokot nyitni, és a fórumot teljes egészében használni! Letöltések: Korlátlan menyiségben tölthetsz le az oldalról hasznos dolgokat! (W@REZ-t nem!) Leírások: Elérhető lesz számodra is a Leírások menü, ahol hasznos leírásokat olvashatsz! Nyereményjáték: Részt vehetsz a Nyereményjátékainkon! Chatbox: Lehetőséged lesz chatelni az oldalon! Hírlevél: Te is megkaphatod hírleveleinket, melyben mindig értesítünk nyereményjátékainkról, és a legfontosabb hírekről!
És természetesen lesz egy egyedi nick neved az oldalon!
Chatbox kiegészítés:A Chatboxban szakmai kérdéseket ne tegyél fel! Arra ott a fórum! Ne sürgesd, hogy az adott fórumban feltett kérdésedre válaszoljon valaki. Oldalszabályzat
Megértéseteket köszönjük!
Chatbox
Üzenetek írásához regisztrált tagnak kell lenned - jelentkezz be, vagy regisztrálj
D@reeo jan 01 : 22:02 Boldog Új Évet! Remélem pár Nintendo játék vagy konzol landolt a fa alatt
rorr jan 01 : 19:40 Boldog Új évet kívánok mindenkinek!!!
Akiben van Karácsonyi hangulat és akinek van kedved hangolódni az ünnepekre, az megírhatja a készülődés és a Karácsony várás hangulatát, hogy kinek hogyan zajlik a "Ki mit kapott Karácsonyra" topikba.
...ha csak nem halt ki véglegesen az oldal.
Norbi(HUN) okt 13 : 22:57 Szerintem már nem nagyon...
stewe81 szept 20 : 08:01 Sziasztok! Él még azért az oldal?
Norbi(HUN) febr 11 : 14:49 Nem gondoltam volna resolve , hogy te még fellátogatsz az oldalra. Xbox -os léted révén gondoltam hogy lesz egy Series géped. Én lassan két hete várom hogy megérkezzen a PS5 Digital gépem.A megjelenéskor már egyszer berendeltem,de meguntam hogy fél év után sem volt kapható, inkább elruházkodtam az árát. Switch megvan az mellé pedig hogy tánogassam a Japánokat csak egy PS5 jöhet szóba.Nagyon sok rá a jó játék.Az új kontroller pedig olyan élmény ami csak PS-en van.A PSVR2 is most jön az pedig megint egy brutál kütyü.Volt egyes VR-om, szerettem nagyon.
rorr: Te egy igazi túlélő vagy itt az oldalon.Látom szereted a retrót. Nintendo Switch, New Nintendo 3DS (nagyon kedvenc), PS Vita és PS5,amit nyúzhatok én is.Igazából mostanában már inkább én is úgy vagyok vele hogy legjobban időre lenne szükségem.
rorr febr 10 : 00:27 Hihetetlen év jött a switch tulajdonosoknak!!! Metroid prime remaster Gameboy játékok. Sea of Stars! Az új Zelda az eddigiek alapján megint az év játéka!!! A Nintendo lemosta idáig a ps5 és xbox idei megjelenéseit... Örülök neki,Nintendo tulajdonos lehetek.
rorr febr 08 : 21:05 Nálam a switch , ps5 és az xbox mellett ott van a wii u és a 3ds is.Bár most vettem egy amiga 500 minit aztán egy c64 minit is mert elkapott a nosztalgia....
resolve3 febr 04 : 17:31 Én mai napig, pár napos vagy hetes kihagyással megszokásból szoktam csekkolni az oldalt, pedig már nagyon távol áll tőlem a Nintendo, mint konzol és játék egyaránt, de jó néha nosztalgiázni. Azért a játék szeretetem nem múlt el. Jelenleg is MW2 és Elden Ring megy Series X-en.
Norbi(HUN) jan 29 : 11:47 Nem, csak kíváncsi voltam arra hogy élnek e még az oldalon tagok...
Norbi(HUN) ápr 29 : 21:32 Helyes!A mozgás mindig csak jó lehet, főleg ha egy olyan nagyszerű játékkal van ötvözve mint a Ring Fit Adventure. Anno nekem is megvolt.Szerettem én is.
Esetleg ha van kedved hozzá,itt az oldalon írhatnál egy kis élménybeszámolót róla.Ha van kedved hozzá, akkor szólj és csinálok neki egy topikot.
A Wii Hungary ! oldal a felhelyezett tartalomért semmilyen felelősséget NEM vállal ! Minden JOG fenntartva 2007-2011.Jogi Nyilatkozat ! Az oldal üzemeltetője: K&A Games