masinák
Hirdetés 2
Controller Infok...

Hirdetés

 

New Nintendo 3DS bemutató

szerző: hunMyrte
 10.0 - 4 szavazat -

A New Nintendo 3DS széria még csak február 13-án fog megjelenni, de már most olvashatjátok az exkluzív tesztünket. Mivel még csak a kisebb 3DS-hez volt szerencsénk, ezért nézzétek el, hogy az alábbi iromány arra van kihegyezve.




A Nintendo ezzel a szériával kijavította elődje hiányosságait, mondhatni tökéletesítette. A különbség a szokásos New Nintendo 3DS esetében figyelhető meg a leginkább, mert a felsorolt változtatások (lentebb részletezem) mellett, nagyobb kijelzővel szerelték fel. Világszerte az XL változtatott keresik a legjobban, ezért a Nintendo ezzel akart, és fog is javítani a sima 3DS eladási adatain. Ráadásul, ami a legnagyobb előnye a New 3DS XL-lel szemben, hogy cserélhető elő –és hátlapokat kapott. Már számos fajta közül válogathatunk, mint például Yoshis, vagy az Animal Crossingos. Bővebb listát itt találhattok.

Európában persze kevesebb lesz elérhető hivatalosan.




Na, de lássuk is, miért is éri meg váltani az új szériára:

- Amiibo kompatibilitás:
2014 év végétől a boltokban kaphatóak az Amiibo figurák, (lásd a korábbi cikket) amelyek NFC kapcsolatra képes bábúk. Hogy ezeket különböző kiegészítők nélkül tudjuk használni, az alsó kijelző alá beépítettek egy NFC olvasási – írási funkciót. Sajnos még nincs olyan 3DS játékom, ami támogatná az Amiibo figurákat, de ez a technológia Wii U esetében tökéletesen működik, itt sem lehet másképp.

- Jobb irányítás:
Sokan, köztük én is hiányoltam a 3DS-eken a jobb oldali digitális kart. Ezt a hiányosságot csakis egy circle pad pro-val lehetett pótolni, ami nem csak egy jobboldali karral szerelte fel a konzolunkat, hanem ZL/ZR gombokkal is. Ezeket a plusz gombokat úgy-ahogy integrálták az új 3DS-be. Sajnos egy rendes jobb oldali kar helyett, csak egy pöcköt kaptunk, ami nem tűnik tökéletes megoldásnak a circle pad pro után. Hasonlít a régi IBM gépeknél használt piros kis pontra a billentyűzet közepén. Aki már használt ilyet, az tudja, hogy jobb, mint a semmi, de semmi több. Szerencsére vannak olyan jelek, hogy ehhez is kiadnak majd egy circle pad kiegészítőt. A konzol használati utasításában a jobb oldali stickről azt írja, hogy ezt lehet használni circle pad pro helyett (nem azt, hogy helyette van), olyan játékok esetében, mely kompatibilis vele. Ráadásul még mindig van infra port a konzolban, mely lehetővé teszi, hogy kommunikálni tudjon egy esetleges kiegészítővel.
A ZL/ZR gombok elhelyezkedése meg azok számára biztos nem új, akik használtak Wii-t classic kontrollerrel. Egy ravasz kényelmesebb lenne, de még az én kis kezeimmel is meg tudtam úgy fogni a konzolt, hogy tudjam használni az R, L mellett a ZL, ZR gombokat is.

- Megemelt CPU órajel:
Sokkal gördülékenyebbé teszi a rendszer használatát. Másodpercekkel gyorsabban töltődik be a Miiverse, a böngészőben sem kell hosszú másodperceket várni egy egyszerű html oldal betöltéséhez. Ráadásul a magasabb órajel lehetővé tette, hogy a böngészőben html5 tartalmakat is meg tudjunk jeleníteni. Még a Youtube videókat is betölti, és nem kell külön, erre írt alkalmazást használni. Természetesen a Facebook, Twitter, stb. különböző közösségi oldalak is tökéletesen működnek.
Elméletileg a magasabb órajel a rendszer stabilabb használatát hivatott elérni, de már most van olyan játék, ami nem kompatibilis a régebbi szériákkal, ilyen pl. a Xenoblade is. Aki majd, ezekkel a játékokkal akar játszani, az kénytelen lesz beszerezni egy új 3ds szériás konzolt

- Stabilabb 3D hatás:
A belső kamera és infravörös érzékelő segítségével, a 3Ds követi a fej és szemmozgást. Ehhez mérten állítja a kijelzőt. Nálam ez tökéletesen működött, de ugye minden embernek másmilyen a szeme. Valakinek a szemét annyira zavarja a 3D, hogy nem tud megnézni egy 3d filmet se.

- Anyag és méret:
A sztenderd 3ds egy kicsivel nagyobb. A szélei lekerekítettek és a fényes felületet is elhagyták. Ezáltal sokkal kényelmesebb a fogása. Egy picivel nagyobb lett az előző szériánál. Ezért éppen csak belefér az előző konzolom tokjába.
Lehet, hogy a nagyobb méret miatt, de erősebb akkumulátor került a konzolba. Ez minimum plusz fél óra játékidőt jelent, de ha valaki ezzel se békél meg, akkor vehet hozzá nagyobb akkut is.
A régi 3DS-emnél néhány játéknál (pl. Monster Hunter) kicsinek véltem a kijelző méretét, de az újé egy picikét nagyobb, pontosabban 1.2-szerese. Már sokkal kényelmesebb volt rajta játszani. Kimerem mondani, hogy nekem ez az ideális méret. Ha Neked is már túl nagy az XL, vagy esetleg a pixelek miatt van némi kivetnivalód, akkor ez lesz a tökéletes választás.







- A csomag:
Amiről a képeket készítettem, az egy Ambassador kiadás. A csomagban pluszban kaptam egy dokkolót és limitált fed lapokat, de ezeken kívül megegyezik a boltokba kerülő alap csomaggal. És most fel is hívnám arra a figyelmet, hogy töltőt nem tartalmaznak alapcsomagok. Vagy használjuk a régi 3ds töltőnket vagy beszerzünk egyet a boltból, különben nem fogjuk tudni feltölteni az akkumulátorát.




Nekem nagyon tetszik az új 3DS. Jót tett ez a „kis” ráncfelvarrás. Azok, akik nemrég szereztek be maguknak egy konzolt, biztos nem fognak váltani az újra még egy darabig. De a régi motorosok, mint ahogy én is, biztos „ráharapnak”.
Hozzászólás
New Nintendo 3DS bemutatóNorbi(HUN) | febr 01 : 13:41


Hozzászólás: 1469


Válasz erre
Nagyon baba kis leírást készítettél.
Nem vagyok nagy kézikonzolos,de ez az új 3DS valóban nagyon jó lett,csupa olyan változtatásokkal amitôl csak még jobb lett.
Aki felvesz valamelyik platformon barátnak,az írjon privátüzenetet itt az oldalon!!!


Nintendo Switch ID-m: 5496-7946-5968
Nintendo 3DS ID-m: 3025-2184-8454
Xbox-os ID-m: NorbiHUN Gaming
PS-es ID-m: NorbiHUN_Gaming


YouTube csatornám: NorbiHUN Gaming

New Nintendo 3DS bemutatóhunMyrte | febr 02 : 07:16


Hozzászólás: 342


Válasz erre
Aksi összehasonlítás:



"Csodák nélkül nem is élhetnénk" /Hókirálynő - Yuki no Joou/

New Nintendo 3DS bemutatóTomChaos | febr 02 : 10:18
[ Wii hacker ]

Hozzászólás: 99

Regisztrált: okt 05 : 17:56
Válasz erre
Ügyi kis ismertető <3

az a baj, hogy mivel okostelefonos korszak van már és van tabletem is sajnos szinte kizárt, hogy veszek egy 3DS konzolkát is... de érdekesnek érdekes... szívesebben venném, ha mondjuk konkrétan a Wii U lenne kompatibilis kijelzőjével a 3DS játékokkal is...
Zombi U tesztem: Teszt

New Nintendo 3DS bemutatóhunMyrte | febr 02 : 12:33


Hozzászólás: 342


Válasz erre
Egyelőre csak annyi van, hogy a SSMB-hoz plusz kontroller szerepet tud bejátszani.
Jó kis okostelefonom van, de azon alig játszok. A tapizós játékokat megunom, illetve már elkoptatom az ujjam Szóval nekem kényelmetlen. Ráadásul egy Super Mario (platformer játékok) az érintőkijelzőn nem a legjobb élmény.
"Csodák nélkül nem is élhetnénk" /Hókirálynő - Yuki no Joou/

New Nintendo 3DS bemutatóBandita | febr 02 : 19:36
[ Wii hacker ]

Hozzászólás: 29

Regisztrált: dec 13 : 08:37
Válasz erre
Jó lett
Nintendo-ID: Bandita_Hun
"Do. Or do not. There is no try."

New Nintendo 3DS bemutatóhunMyrte | febr 02 : 21:14


Hozzászólás: 342


Válasz erre
Köszönöm
Ma voltam a konzolboltos Norbinak bemutatni a 3ds-t. Neki sokkal pozitívabb érzései voltak a c-stick iránt. Szerinte hogy ilyen kicsi, kevésbé fog kopni. Meg hogy úgy is csak a kamerára kell használni
Szóval akkor lehet, hogy csak szokni kell
"Csodák nélkül nem is élhetnénk" /Hókirálynő - Yuki no Joou/


Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz

 

Oldal létrehozási idõ: 0.3039 másodperc, 0.0974 lekérdezési idõ. Adatbázis lekérdezés: 84. Memória használat: 1,317kb