Sziasztok, előzőleg a segítségeteket kértem és kaptam is a Wii U eladását illetőleg. Most abban szeretném kérni ismét a segítségeteket, hogy a benne létrehozott profilomat miként tudnám törölni, hogy az új tulajdonosa frissen használhassa a sajátjával majd. Illetve további kérdésem, hogy én ezt a pakkot úgy vettem, hogy digitálisan járt hozzá a Splatoon (Ha jól tudom kód bevitele után, de papírjai megvannak), illetve a Mario Kart 8 előre volt telepítve, de én vettem hozzá 2 DLC csomagot. Ezt a két játékot is ha lehet, odaadnám az illetőnek, hiszen nekem nem lesz rájuk szükségem ő meg élvezhetné továbbra is. Van rá mód vagy ez a része bukta a dolognak? Köszi előre is a segítséget.
Regisztrált: 2013 márc 29 p , 09:23 Üzenetek: 2220
Nem tudom, hogy mik a jövőbeli terveid Wii U terén, illetve NNID terén. Jelenleg sajnos nem lehet belépni a létező NNID-vel más Wii U konzolra, csak arra tudsz újból bejelentkezni, amin létrehoztad. Van egy hasonló procedúra, mint a 3DS esetében, de ehhez kell egy másik WiiU {link}
Ha oda szeretnéd adni a játékokat, arra az egyetlen megoldás az, hogy az NNID-det is odaadod. Email címet stb. adatokat meg lehet változtatni, ezzel biztosítva, hogy a jövőben csak az új tulaj férjen hozzá. {link}
A Wii U-n a beállításokban van lehetőség az adatok törlésre, de hogy oda szeretnéd adni a játékokat, ezért nem ajánlom. A "Delete all content and settings" az NNID-ket is letörli a gépről és így már nem lehet újra letölteni őket. {link}
Ha még nincs 3ds-ed, amihez az NNID hozzá van csatolva, akkor van a legegyszerűbb dolgod, mert akkor csak odaadod a gépet, csatolod az új jelszót és az email címet és már használhatják is a konzolt.
Értem, nincs más konzolom ami nintendo-s lenne, pusztán a bankkártya adatok miatt kérdeztem a profil törlést, más okból nem ragaszkodnék hozzá. Nevet gondolom tud változtatni később és nem kell maradnia az én általam megadottnál ugye? Köszi a segítséget, hasznos volt
Regisztrált: 2013 márc 29 p , 09:23 Üzenetek: 2220
Egy 4 pines kódot kér, ha vásárolni akar kártyáról az ember, de a kártya adatok törlésére itt olvashatod a megoldást: {link} Így biztos nem lesz a gépben. Kb, csak az országot nem lehet megváltoztatni {link}
Sziasztok! Olyan kérdéssel fordulok hozzátok, hogy lehetőségem lenne hozzájutni egy második WiiU érintős gamepadhoz. A kérdés az volna hogy működne e a kettő egyszerre?
Regisztrált: 2012 máj 11 p , 06:41 Lakóhely: Miskolc Üzenetek: 399
Na srácok van egy kis problémám Vagyis eléggé nagy! Egy kis ideje elkezdett olyat csinálni a WiiU, hogy egyes játékokat pontosabban letöltött játékokat DLC-ket nem kezelte rendesen tehát egy bizonyos résznél "There's a problem with the system memory" hibát dobott ez addig nem is okozott gondot mert újra letöltöttem a gémet/DLC-t és ment! Na most már a gondom amivel nem tudok mit csinálni az az, hogy Nem tudok profilt létrehozni vagy elindítani az activity log-ot mert amint elinditom 2-3 másodpercig megy majd a fent említett hibával leáll a konzol! Lehet hogy megsérült a NAND chip? :O Olvastam sok helyen hogy a Smash bros meg a hyrule warriors okozhatnak NAND hibát egyes WiiU-k esetében Egyébként hátha segít ez egy The Legend of Zelda Wind Waker HD Collector edition WiiU. Valaki ötlet?
A Wii Hungary ! oldal a felhelyezett tartalomért semmilyen felelősséget NEM vállal ! Minden JOG fenntartva 2007-2011.Jogi Nyilatkozat ! Az oldal üzemeltetője: K&A Games