A Trine sorozat második része az eShop indító címei közt szerepelt és az eladási statisztikák alapján nagy sikernek örvendett, ezért a fejlesztők azóta is dolgoznak az első rész kibővített verzióján, a Trine - Enhanced Edition néven futó projekten. Most bejelentették a harmadik részt is és ugyan egyelőre csak az asztali számítógépeket jelölték meg platformként, a korábbi részek sikere bizakodásra ad okot. Valószínűleg az egész trilógia ellátogat a Nintendo asztali konzoljára is.
A beharangozó kis film és a megjelent képek alapján a játék alapját továbbra is egy meseszerű világ képezi, három irányítható főhőssel: Pontius a lovag, aki csak a hasára gondol, tolvaj hölgyünk, akivel akrobatikus mutatványokra leszünk képesek és végül a varázsló, aki valószínűleg továbbra sem lesz képes olyan pusztító varázslatok megidézésére, mint a tűzlabda, de különféle hidakat és tereptárgyakat idézhetünk vele. Őket vezérli majd ismét a Trine nevű varázstárgy kalandjaik során. Hangulatos kis platformer lesz ez is, ami előreláthatólag annyiban fejlődik az előző részekhez képest, hogy az eddigi 2 dimenziós nézetet kibővíti és időnként más perspektívából tekinthetünk az eseményekre. A beharangozóból az is kiderül a Frozenbyte-nál már nem változtatnak sokat a bevált recepten, az egyes karakterek különböző fejleszthető képességgekkel rendelkeznek majd, a játékot akár helyben, akár többjátékos módban is több szereplővel élvezhetjük majd kooperálva egymással. Mindent összevetve, azoknak akik az előző részt kedvelték, szeretik a meseszerű, középkori hangulatot árasztó történeteket, vagy a platformerekre jellemző rejtvényeket, valószínűleg érdemes lesz tenni vele egy próbát a megjelenést követően.
Regisztrált: 2009 nov 08 v , 02:55 Lakóhely: Mushroom Kingdom Üzenetek: 12455
A kettônek a demóját próbáltam és iszonyat gyönyörû egy játék valamint nagyon jó is. Ez a harmadik rész is siker gyanús,remélem lesz nekünk is részünk benne.
Tartok tőle, hogy nem fog ellátogatni a konzolunkra...
Sebaj, akkor majd "begőzöljük" (értsd Steam). Az előző részekkel is ott ismerkedtem meg és csapatban, ismerősökkel tényleg hatalmasan jó móka. Ha olyan hangulatban vagy szívatod a másikat, ha össze akartok játszani, arra is ezer meg egy lehetőség van. Wii U-ra is szívesen beszerezném a local co-op miatt.
A Wii Hungary ! oldal a felhelyezett tartalomért semmilyen felelősséget NEM vállal ! Minden JOG fenntartva 2007-2011.Jogi Nyilatkozat ! Az oldal üzemeltetője: K&A Games