( Kategória: Wii U Írta hunMyrte - 2016 június 04 szombat - 11:40:39 )
E hónapban jelenik meg a Tokyo Mirage FE JRPG, ami kaliberéhez képest, méltatlanul kevés hype-ot kapott a médiától. A következő „bemelegítőnkkel” szeretnénk egy kis kedvet hozni hozzá a végleges (háromszor ekkora) tesztünk publikálása előtt.
Még a tavalyi E3-mas Nintendo Directen hallhattátok, hogy a Tokyo Mirage (akkori címén Genei Ibon no Roku) valamiféle titokzatos fúziója lesz a Shin Megami Tensei és a Fire Emblem szériának, de még ötletünk se volt, hogy gyúrják össze a két RPG fenomént. Megoldásként, a lehető legtöbb elemet ültették át a Shin Megami Tensei-be (azon belül a Persona szériába), ami még harmonizál az alapkoncepcióval. Ilyenek például a Fire Emblem Awakening főszereplői, mint például Tharja vagy Chrom. De csodálatos zenéjéről sem feledkeztek meg a készítők. Megjegyzem, ez a vérfrissítés ráfért a szériára. Szerintetek is eltalálták a FE karakterek démonizált formáit? Eddig se kellett félteni őket, de most…
Természetesen SMT játékhoz mérten, történetünk a modern kori Tokyo-ban játszódik, amit megszálltak a démonok, hogy az emberek performa-ját begyűjtsék és megszállják az alkalmas egyéneket. Főhősünk, Itsuki csatlakozik a Fortuna ügynökséghez, hogy barátaival együtt szembe szálljon az idegen világból érkező Mirage-kel. Mert mindenki tudja, hogy énekesi, színészi tehetségünk ápolásával egyre jobb harcosokká válunk ezért nincs más dolgunk, mint hogy megmentsük és lenyűgözzük Tokyo városát. Ideje sztárokká válni!
Az Atlus nem hazudtolta meg magát, mert itt is gyönyörű átvezető videókkal, animációkkal találkozhatunk (például Etrian Odyssey és társai). Ráadásul az avex lemezkiadóval együttműködve az igazi japán popzenei hangulatot teremtették meg. Rendkívül jól bánnak az elemekkel, mert nem csak Tsubasa-ból (a fenti képen) csináltak fangirlt, hanem belőlünk is kihozzák az őszinte rajongást és már csak azon kapod magad, hogy a játék OST-jét hallgatod, és a klipjeit nézed a youtube-on.
A JRPG- hangulatot (anime style) tovább erősítik a karakterek sokszínűsége. Itsuki-n kívül egyik főszereplőnk, se átlagos. Valaki rajongásig imádja plüss állatkáját oly annyira, hogy még a koncertjén is szerepel. Valaki minden áron hős akar lenni egy kisgyerek szemében. Biztosan állíthatom, hogy nem fogunk bennük csalódni.
Tokyo Mirage harcrendszere megtartotta a Persona alapjait, csak kiegészítette a Fire Emblemből megismert Weapon Triangle-lel. Mindezt nagyszerű köntösbe bújtatva. A harcok pörgősek, gyönyörűen animáltak. Kell egy kis odafigyelés, hogy a karakterek harci tehetségéből a legtöbbet hozzuk ki (Session Attack, erről lesz szó a teljes tesztben). A démonian kinéző ellenfelek változatosak. A zenéjéről pedig ne is beszéljünk:
A
ki nincs hozzászokva a japán szinkronhoz, ne lepődjön meg, mert lokalizációkor csak angol feliratot kapott a játék. Illetve némi cenzúrát, hogy a korosztály besorolásnak és a helyi törvényeknek megfeleljen. Személy szerint jobban örülök, hogy nem erőltették rá a japán hangokat az angol szinkronszínészekre. Vannak olyan jellegzetes reakcióik, amiket egy nyugati ember, nem biztos, hogy hűen el tud játszani. Szerencsére a cenzúra nem olyan vészes, mint ahogy hangzik. Természetesen visszavesz a fanservic-ből, de bikinik nélkül is magába vonz a játék.
Ilyen kaliberű JRPG ritkán látogat el nyugatra (valljuk be, a japánok elvannak a saját kis szigetükön), már csak ezért is érdemes egy próbát tenni vele. Az már csak hab a tortán, hogy egy élvezetes játékról van szó. A Fire Emblem fanok biztos azt fogják mondani, hogy több mindent átültethettek volna a szériából, de senki se legyen mohó. Így is nagyon ötletesen használták az FE elemeket. Annyira beleillenek az összképbe, hogy észre se veszed.
Ha még kíváncsiak vagytok, plusz információkat a Nintendo Youtube csatornáján találhattok: {link}
Fórum: Lehetőséged lesz topicokot nyitni, és a fórumot teljes egészében használni! Letöltések: Korlátlan menyiségben tölthetsz le az oldalról hasznos dolgokat! (W@REZ-t nem!) Leírások: Elérhető lesz számodra is a Leírások menü, ahol hasznos leírásokat olvashatsz! Nyereményjáték: Részt vehetsz a Nyereményjátékainkon! Chatbox: Lehetőséged lesz chatelni az oldalon! Hírlevél: Te is megkaphatod hírleveleinket, melyben mindig értesítünk nyereményjátékainkról, és a legfontosabb hírekről!
És természetesen lesz egy egyedi nick neved az oldalon!
Chatbox kiegészítés:A Chatboxban szakmai kérdéseket ne tegyél fel! Arra ott a fórum! Ne sürgesd, hogy az adott fórumban feltett kérdésedre válaszoljon valaki. Oldalszabályzat
Megértéseteket köszönjük!
Chatbox
Üzenetek írásához regisztrált tagnak kell lenned - jelentkezz be, vagy regisztrálj
D@reeo jan 01 : 22:02 Boldog Új Évet! Remélem pár Nintendo játék vagy konzol landolt a fa alatt
rorr jan 01 : 19:40 Boldog Új évet kívánok mindenkinek!!!
Akiben van Karácsonyi hangulat és akinek van kedved hangolódni az ünnepekre, az megírhatja a készülődés és a Karácsony várás hangulatát, hogy kinek hogyan zajlik a "Ki mit kapott Karácsonyra" topikba.
...ha csak nem halt ki véglegesen az oldal.
Norbi(HUN) okt 13 : 22:57 Szerintem már nem nagyon...
stewe81 szept 20 : 08:01 Sziasztok! Él még azért az oldal?
Norbi(HUN) febr 11 : 14:49 Nem gondoltam volna resolve , hogy te még fellátogatsz az oldalra. Xbox -os léted révén gondoltam hogy lesz egy Series géped. Én lassan két hete várom hogy megérkezzen a PS5 Digital gépem.A megjelenéskor már egyszer berendeltem,de meguntam hogy fél év után sem volt kapható, inkább elruházkodtam az árát. Switch megvan az mellé pedig hogy tánogassam a Japánokat csak egy PS5 jöhet szóba.Nagyon sok rá a jó játék.Az új kontroller pedig olyan élmény ami csak PS-en van.A PSVR2 is most jön az pedig megint egy brutál kütyü.Volt egyes VR-om, szerettem nagyon.
rorr: Te egy igazi túlélő vagy itt az oldalon.Látom szereted a retrót. Nintendo Switch, New Nintendo 3DS (nagyon kedvenc), PS Vita és PS5,amit nyúzhatok én is.Igazából mostanában már inkább én is úgy vagyok vele hogy legjobban időre lenne szükségem.
rorr febr 10 : 00:27 Hihetetlen év jött a switch tulajdonosoknak!!! Metroid prime remaster Gameboy játékok. Sea of Stars! Az új Zelda az eddigiek alapján megint az év játéka!!! A Nintendo lemosta idáig a ps5 és xbox idei megjelenéseit... Örülök neki,Nintendo tulajdonos lehetek.
rorr febr 08 : 21:05 Nálam a switch , ps5 és az xbox mellett ott van a wii u és a 3ds is.Bár most vettem egy amiga 500 minit aztán egy c64 minit is mert elkapott a nosztalgia....
resolve3 febr 04 : 17:31 Én mai napig, pár napos vagy hetes kihagyással megszokásból szoktam csekkolni az oldalt, pedig már nagyon távol áll tőlem a Nintendo, mint konzol és játék egyaránt, de jó néha nosztalgiázni. Azért a játék szeretetem nem múlt el. Jelenleg is MW2 és Elden Ring megy Series X-en.
Norbi(HUN) jan 29 : 11:47 Nem, csak kíváncsi voltam arra hogy élnek e még az oldalon tagok...
Norbi(HUN) ápr 29 : 21:32 Helyes!A mozgás mindig csak jó lehet, főleg ha egy olyan nagyszerű játékkal van ötvözve mint a Ring Fit Adventure. Anno nekem is megvolt.Szerettem én is.
Esetleg ha van kedved hozzá,itt az oldalon írhatnál egy kis élménybeszámolót róla.Ha van kedved hozzá, akkor szólj és csinálok neki egy topikot.
A Wii Hungary ! oldal a felhelyezett tartalomért semmilyen felelősséget NEM vállal ! Minden JOG fenntartva 2007-2011.Jogi Nyilatkozat ! Az oldal üzemeltetője: K&A Games